Nógrád Megyei Civil Információs Centrum

Európa-Nap Somoskőben

május 6th, 2019

európa-nap01

A Europe Direct és a „Háztartások Foglalkoztatásáért” Alapítvány közös szervezésében ünnepelték együtt az érdeklődők az Európa-Napot 2019. május 4-én, szombaton. Az esemény a Somoskői Vár alatti Emlékparkban került megrendezésre, ahol a szervezők hasznos és naprakész információkkal látták el az érdeklődőket az uniós polgárság adta lehetőségekről és az Európai Unió intézményének működéséről.

A rendezvényt 10 órakor Fenyvesiné Mester Erika, a Europe Direct Nógrád Megyei iroda vezetője nyitotta meg, majd Szabó Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket. Skuczi Nándor, Nógrád Megye Önkormányzat Közgyűlésének elnöke bő fél órában érzékenyítő előadást tartott.

európa-nap02

Az Európa-sátor gondoskodott az utazás, a tanulás, a munka, a nyugdíjak, a pályázatok és a támogatások tájékoztatásáról is. Változatos családi és gyerekprogramokkal, kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal várták a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A legkisebbeknek is jutott program bőven, ők kiadványokkal és kifestőkkel ismerkedhettek, majd játszósarok és óriási rajzfal állt rendelkezésükre. Délelőtt a lángos sütés és a csurgatós kenyér sem maradt el a zenei kavalkád kíséretében.

európa-nap03

A hűvös, szeles, csapadékos időjárás ellenére az Európa-napon több mint száz résztvevő látogatott ki Somoskőbe, kihasználva az egész napos program nyújtotta lehetőséget, valamint a szakmai tájékoztatást a 2019-es Európai választásokról.

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Nógrád Megyei Civil Információs Centrum