Nógrád Megyei Civil Információs Centrum

Mátra Múzeum Élményközpont arculattervezés és logópályázat

június 7th, 2018

A Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeumért Alapítvány pályázatot hirdet a gyöngyösi Mátra Múzeumban megvalósuló élményközpont lógójának és arculatának megtervezésére.

Az élményközpont fejlesztése 2018. év második félévében fejeződik be, azonban az ahhoz kapcsolódó szakmai anyagok gyártása, pedagógiai programok, műhelymunkák és konferenciák szervezése már ez év közepén megkezdődnek.

A pályázati kiíró és projekt bemutatása

A Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeumért Alapítvány európai uniós támogatást nyert a gyöngyösi Mátra Múzeum 4 kiállítótermének átalakítására. Az új élménytér eredeti múzeumi tárgyak és modern infokommunikációs eszközök segítségével mutatja be a Kárpát-medence, és kiemelten a Mátra földtörténeti múltját és jelenét, mely során a látogatók megismerhetik a kőzeteket és ásványokat, a hajdani tengeri és szárazföldi világok élőlényeit, az előttünk itt élt embereket és környezetüket, valamint a jelenkor globális problémáit. A projekt megvalósulása alatt több mint 5000 diák és tanáraik vesznek részt szervezett múzeumpedagógiai és közművelő programokon, 15 különböző rendezvényen és konferencián ismerhetik meg más múzeumok szakértői, vezetői az élményközpont eredményeit és fejlesztéseit, és számtalan nyomtatott és online felület hirdeti majd a korszerű nonformális és informális tanulási teret és programjait.

A Magyar Természettudományi Múzeumról és a gyöngyösi Mátra Múzeumról további információk a http://www.nhmus.hu/ és a http://www.matramuzeum.hu oldalakon találhatóak.

Pályázók köre és részvételi feltétel

Pályázatot nyújthat be valamennyi természetes vagy jogi személy. A természetes személyek esetében feltétel a 18. életév betöltése.

Nevezési díj: nincs.

Egy pályázó 1 db pályamunkával nevezhet.

Pályázat célja, részletei: A megtervezendő logó és arculat tükrözi az élményközpont célját, tartalmát és oktatási módszertanát.

Szakmai kritériumok

A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat. Az arculat legyen egyedi, egyszerű tervezésű, letisztult, megjegyezhető és könnyen felismerhető.

Az arculat, a logó a következő gondolatokra reflektáljon

– A Mátra természeti értékei, geológiája élővilága, sokszínűsége

– A Kárpát-medence és közelebbről a Mátra kialakulása, hajdani tengerek és szárazföldek világa

– Pleisztocén vándorlások, klímaváltozás és következményei, modernkori globális problémák

– Élménypedagógiai programok, érzékszervek bevonása a tanulási folyamatban

– Szórakozva tanulás, tudományágak megismerése kísérletekkel, csoportmunkával

Részletesebb információ a krisztinasamu@gmail.com címen kérhető.

Értékelési szempontok:

– a logó- és arculattervvel szemben támasztott követelményeknek való megfelelés

– a logó- és arculatterv marketing célokra való felhasználhatósága

– a projekt céljainak, az élményközpont működésének tükrözése

– amennyiben a logó felirattal rendelkezik (pl. szlogen, kulcskifejezések):

– az angol nyelvű változat elkészítésének lehetősége

– a logó kisméretű (50 mm x 50 mm) használatakor jól olvashatósága

– a logó egyszín nyomással is felismerhető, jól használható

A pályázat tartalma: kisarculati kézikönyv

– a logó – színes és egyszín mutáció, illetve nyomdai színkódjuk

– arculati elemek (facebook profilkép, honlap fejléc, levélpapír, roll-up)

– alkalmazandó betűtípus és színkódok az arculati elemekben

– a pályázó adatai, és elérhetőségei (lakcím, e-mail cím, telefonszám)

– nyilatkozat

A pályázat beadása

A pályamunkák e-mail csatolmányként (20 MB-ig) az alábbi email címre küldhetőek: mtmalapitvany@nhmus.h

A pályamunkákat pdf és jpg formátumban, a logót nagy felbontású png fájlformátumban, valamint vektoros pdf fájlként kell beadni. Több fájl esetén csomagolt formátumban küldés javasolt.

Az e-mail tárgya „Élményközpont arculattervezési pályázat”. Az e-mailhez a pályázó csatolja egy dokumentumban a nevét, elérhetőségét (e-mail és postai cím, telefon) és nyilatkozatát, hogy a beküldött pályamű saját alkotás, ahhoz harmadik személynek nem fűződik joga, és hogy a pályamunka elkészítésénél más, jogvédelem alatt álló alkotásokat nem használt fel.

Pályázati határidő: 2018. június 29. A határidő után érkező pályaműveket nem áll módunkban elfogadni.

A beadott pályázattal a pályázó hozzájárul hogy,

– a projektgazda a grafikusan leadott pályamunkával dolgozhat, és akár elemeiben is felhasználhatja azt,

– a beérkezett pályázatokat közzétegye honlapján, Facebook oldalán,

– a nyertes pályamű készítőjének a neve szerepeljen az élménytérben és a projekt egyéb kommunikációjában (rendezvényeken, honlapon, nyomtatott és online sajtóban),

– beleegyezik a pályaműve nyilvánosságra hozatalára (a pályázó nevével és pályázati anyaggal),

– a pályázat kiírója a nyertes pályázó díjának kifizetésével a logó, és az arculat felhasználására teljes, kizárólagos, térben és időben korlátlan felhasználási és használati jogot szerez, a logót és az arculatot szabadon felhasználhatja,

– a nyertes a teljes pályázati anyagot átadja ai és eps formátumban az értesítést követő 7 napon belül,

– a kiíró döntése ellen fellebbezésnek helye nincs,

– amennyiben a beérkező pályaművek nem felelnek meg a kiírók elvárásainak, a pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy ne hirdessen nyertes pályázatot.

Díjazás

A beérkezett pályamunkák közül 5 fős zsűri választja ki azt az egyet, amelyet a projekt megvalósítása alatt a projektgazda alkalmaz.

A nyertes a projekt megvalósulása alatti promóció mellett 50 000 Ft díjazásban részesül, valamint további ajándékcsomagot kap, múzeumi belépőkkel. A fődíj kifizetésére a Kiíró a nyertes pályázóval szerződést köt.

A nyeremény a pályázat elbírálását és a teljes pályázati anyag átadását követő 14 munkanapon belül kerül kifizetésre és átadásra. A győztes pályázó nevét a projektgazda megjeleníti valamennyi projekt rendezvényén és honlapján, ezáltal biztosítva a megfelelő megjelenési lehetőséget a nyertes alkotó számára.

A pályáztató fenntartja a jogot, hogy ha nem érkezik be megfelelő minőségű pályamű, indoklás nélkül eltekintsen a díj odaítélésétől.

Adatvédelem

Minden olyan adatot, amely a versenyen való részvétellel összefüggésben van, kizárólag a verseny céljaira használunk fel, és azokat más személlyel vagy szervezettel nem közöljük.

Eredményhirdetés: Az elbírálást követő egy hétben, 2017. június 29. után a nyertest e-mailben és telefonon értesítjük, továbbá az eredmény a pályázat kiíró Facebook oldalán is közzétételre kerül.

http://www.matramuzeum.hu

(Forrás: www.pafi.hu)

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Nógrád Megyei Civil Információs Centrum