Nógrád Megyei Civil Információs Centrum

Új felhívás a nemzeti együttműködési alap keretében – „Civil szervezetek működési célú támogatása 2016.” - Nógrád Megyei Civil Információs Centrum

Új felhívás a nemzeti együttműködési alap keretében – „Civil szervezetek működési célú támogatása 2016.”

december 1st, 2015

Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap 2016. évre vonatkozó NEA-16-M jelű „Civil szervezetek működési célú támogatása 2016.” című pályázati kiírása. A pályázat célja a magyar nemzeti civil önszerveződés működésének támogatása, a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásainak kiteljesedésében való segítése, a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulása és finanszírozása révén. 

A korábbi évekhez hasonlóan a pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el. A NEA-16-M jelű működési kiírás egységes szerkezetben, egy pályázati kiírás keretében jelent meg. A pályázatokat legkésőbb 2016. január 4. és 2016. január 7. között, a pályázati kiírásban megadott kollégiumonként eltérő időpontokban, kizárólag az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Civil szervezetek működési célú támogatása 2016.pályázat

NEA-KK-16-M jelű

NEA-TF-16-M jelű

NEA-NO-16-M jelű

NEA-UN-16-M jelű

NEA-MA-16-M jelű

(Forrás: www.civil.info.hu)

Nógrád Megyei Civil Információs Centrum