Nógrád Megyei Civil Információs Centrum

Európa-Nap Somoskőben

május 6th, 2019

európa-nap01

A Europe Direct és a „Háztartások Foglalkoztatásáért” Alapítvány közös szervezésében ünnepelték együtt az érdeklődők az Európa-Napot 2019. május 4-én, szombaton. Az esemény a Somoskői Vár alatti Emlékparkban került megrendezésre, ahol a szervezők hasznos és naprakész információkkal látták el az érdeklődőket az uniós polgárság adta lehetőségekről és az Európai Unió intézményének működéséről.

A rendezvényt 10 órakor Fenyvesiné Mester Erika, a Europe Direct Nógrád Megyei iroda vezetője nyitotta meg, majd Szabó Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket. Skuczi Nándor, Nógrád Megye Önkormányzat Közgyűlésének elnöke bő fél órában érzékenyítő előadást tartott.

európa-nap02

Támogatások

május 6th, 2019

Megjelentek a „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című pályázati kiírásainak eredményei

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című pályázati kiírásainak eredményei, melyek a http://civil.info.hu/web/nea/tamogatasok oldalon érhetők el.

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Támogatások

Nógrád Megyei Civil Információs Centrum