Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Környezet- és Természetvédelmi Minisztériumot Magyarországnak!

november 20th, 2018

A Greenpeace Magyarország petíciója az önálló Környezet- és Természetvédelmi Minisztérium helyreállításáért.

Veszélybe kerültek hazánk természeti kincsei. A természet- és környezetvédelemben dolgozó szakemberek csaknem felét elbocsátották az Agrárminisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkárságától.

Ez súlyos csapás az európai szinten is példamutató magyarországi természetvédelmi rendszerre, mely évről évre egyre rosszabb helyzetbe került a kormány döntései következtében.

2010-ben megszüntették a Környezetvédelmi Minisztériumot. Azóta:

  • Szaktekintélyeket, köztük nemzeti parki igazgatókat bocsátottak el. Helyükre számos esetben a szakterületen járatlan megbízottak kerültek.
  • Folyamatosan csökken a természetvédelem költségvetési támogatása.
  • Megszűnt a hatósági feladatokat ellátó környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek önálló döntéshozatala. A felügyelőségeket a kormányhivatalokba olvasztották.

Mától lehet pályázni a nonprofit szervezeteknek a pénzügyi tudatosság erősítésére

november 20th, 2018

A Pénzügyminisztérium negyvenmillió forinttal támogatja a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése érdekében végzett tevékenységet. A Tudatosan a pénzügyekben címmel meghirdetett pályázatra mától várja a nonprofit szervezetek jelentkezését a pénzügyi tárca. Az érintetteknek harminc napjuk van a pályázatok elkészítésére, illetve benyújtására.

A Pénziránytű alapítvány által végzett nemzetközi összehasonlítás szerint Magyarországon a lakosság, a családok pénzügyi tudása, ezzel kapcsolatos magabiztosságuk erősen hiányos, a legkritikusabb terület a meglévő tudás gyakorlati alkalmazása. Ezen az eredményen a lehető leggyorsabban javítani kell. Tudatos pénzügyi döntésekkel ugyanis egy átlagos család alkalmanként akár több tízezer forintot is megspórolhatna, illetve többlet megtakarításra tehetne szert. A Pénzügyminisztérium által ma közzétett pályázat legfőbb célja épp az, hogy – a szakmailag felkészült nonprofit szervezetek munkájára is támaszkodva –  minél többen döntsenek körültekintően és tudatosan pénzügyeikben. A megfelelő szintű pénzügyi tudással és attitűddel rendelkező lakosság nemcsak a családi büdzsére hat jótékonyan, hanem jelentősen elősegítheti az ország versenyképességének a növekedését is.

Magyarországon számos olyan nonprofit szervezet működik, amelyek már bizonyították, hogy pénzügyi információval, tanácsadással a lakosság széles körét el tudják érni, és hitelesen végzik tevékenységüket.

A most kiírt pályázat biztosítja a pénzügyi tudatosság erősítését szolgáló programok támogatását, illetve segíti az informatikai alkalmazások fejlesztését, hogy a pénzügyi tudatossághoz szükséges ismeretek és készségek a virtuális térben is minél gyorsabban terjedjenek. A negyvenmillió forintos keretösszeg azt is lehetővé teszi, hogy az eddig meg nem valósított új, pénzügyi kultúrafejlesztő programok minél hamarabb elkészülhessenek.

A pályázat a a jobbszélen a kapcsolódó anyagoknál érhető el.

(Forrás: www.kormany.hu)

A civil szervezetek szja 1%-os kedvezményezetté válása

november 20th, 2018

2018. augusztus 31-től tölthető le a NAV internetes honlapjáról a 18EGYREG jelű adatlap, amelyet előzetes regisztráció céljából, 2018. október 1-jéig azon civil szervezeteknek kell – kizárólag elektronikus úton – benyújtaniuk a NAV-hoz, amelyek a 2019. rendelkező évtől igényt tartanak a rendelkező magánszemélyek által felajánlott szja 1%-os összegekre és még nem regisztráltak.

A regisztráció visszavonásig érvényes, ezért a jelen rendelkező évre érvényes regisztrációval rendelkező civil kedvezményezettnek sem ez évben, sem a követő években nem kell ismételten benyújtania ’EGYREG jelű, így a 18EGYREG jelű adatlapot sem.

Az adatlap alapján történő előzetes regisztráció a kedvezményezetté válás feltétele. A szervezet a regisztráció évét követő évben, azaz a 2019. rendelkező évben részesülhet 1%-os felajánlásokban, válhat majd kedvezményezetté.

Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy az adatlap benyújtására nyitva álló, 2018. október 1-jei határidő jogvesztő, elmulasztása esetén az adatlapban foglalt regisztrációs kérelem nem vehető figyelembe, a késedelem kimentésére sem igazolási kérelem, sem méltányossági kérelem nem terjeszthető elő. Az adatlaphoz az előzetes regisztrációt kérelmező szervezetnek mellékelnie kell a szükséges nyilatkozatokat, okiratokat, illetőleg igazolást.

A 2018. október 1-jei jogvesztő határidőt követően a 18EGYREG jelű adatlapot a NAV-hoz már regisztrált civil szervezetek alkalmazhatják arra, hogy bejelentsék a kiutaláshoz szükséges adataikban (a szervezet neve, székhelye, belföldi pénzforgalmi számlaszáma) bekövetkezett változásokat.

*A NAV internetes honlapján 2018. január 1-jétől elérhető az a kimutatás, amely a 2018. rendelkező évben érvényes regisztrációval rendelkező civil kedvezményezettek adatait tartalmazza.(http://nav.gov.hu/nav/szja1_1/regisztralt_civil_kedvezmenyezettek)

(Forrás: www.nonprofit.hu)

Családgondozót keresünk

november 20th, 2018

A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete munkatársat keres.

Munkakör Megnevezése: családgondozó

Munkáltató: Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete: 1119 Budapest, Bikszádi u. 43.

Munkavégzés Helye: Családok Átmeneti Otthona 1., 2. – Százhalombatta

A FOGLALKOZTATÁS JELLEGE: határozatlan idejű munkaszerződés, teljes munkaidő

ILLETMÉNY: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint.

A MUNKAKÖRBE TARTOZÓ LÉNYEGES FELADATOK:

  • A Családok Átmeneti Otthonában élő családok segítése az 1997. évi XXXI. tv. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről vonatkozó részei szerint.
  • az intézményben lakó családok gondozása egyéni esetkezeléssel,
  • mentálhigiénés segítségnyújtás,
  • a családokat képessé tenni az önálló életvitelre, társadalomba való sikeres visszailleszkedésre,
  • konfliktusok kezelésében történő szerepvállalás,
  • jogszabályokat napra készen ismerni,
  • közösségi programok szervezése, részvétel a lebonyolításban,
  • kapcsolat kezdeményezése és fenntartása szociális, egészségügyi, gyermekvédelmi, és oktatási intézményekkel,
  • együttműködés a Család-és Gyermekjóléti Szolgálat családgondozóival, szükség szerint esetmegbeszélés szervezése,

Adjunk együtt! – Indul a Paloma Jótékonysági Akciója

november 20th, 2018

adjunk együtt

A Paloma művészudvar és közösségi bemutatótér alkotói nagyszabású jótékonysági akcióba kezdenek november 19-én – gyerekjátékokat gyűjtenek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Háza – Zuglói Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekek számára, hogy így tegyék szebbé, vidámabbá és boldogabbá a kicsik karácsonyát.

A Paloma művészudvar alkotói összefogtak azért, hogy az adventi időszakban, az ünnepek közeledtével segítséget nyújtsanak azoknak, akik igazán rászorulnak erre. 2018. november 19. és december 19. között nagyszabású jótékonysági akcióba kezdenek: gyerekjátékokat gyűjtenek szegény családok gyermekei számára a közösségi bemutatótérben (Paloma művészudvar, 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14-16. belső udvar), hogy azoknak a gyerekeknek is szebbé tegyék a karácsonyt, akiknek még az évnek ebben az időszakában is kevesebb ajándék jut. Az összegyűlt játékokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Háza – Zuglói Családok Átmeneti Otthona kapja, ahol 26 család mintegy 80 gyermekkel él. Az intézmény otthonukat vesztett, krízishelyzetbe került családoknak nyújt menedéket és lehetőséget életük újra kezdéséhez.

Kiknek szól a SozialMarie Pályázat?

november 20th, 2018

Mi a társadalmi innováció? Kiknek és milyen projekteknek szól a SozialMarie pályázat? Hogyan érdemes bemutatni a projektet, kiemelni a társadalmi innovációs karakterét úgy, hogy nagyobb eséllyel nyerjen?

A workshopon a saját projekteden dolgozhatsz, hogy megtaláld a projekted innovatív elemeit. Ebben Ágoston László, a SozialMarie idei fővédnöke, társadalmi innováció szakértő, valamint Tornóczi Zsófia, a SozialMarie koordinátora lesz a segítségedre.

Van bármilyen kérdésed a SozialMarie kapcsán? Gyere, és kérdezz!

Helyszín: MagNet Közösségi Ház, Boróka terem (1062 Budapest, Andrássy út 98.)

Időpont: 2018. december 4. 10:00-13:00

A programon való részvétel ingyenes, de a korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációhoz kötött. Összesen 15 résztvevőt várunk. Kérjük, emiatt projektenként 1 fő jelentkezzen. Ha a 15 férőhely betelt, várólistát készítünk, és igény esetén újabb workshopot szervezünk. Kérjük, részvételi igényed jelezd a zsofia.tornoczi@sozialmarie.org e-mail címen neved és amennyiben releváns szervezeted nevének megadásával. A programra a jelentkezéseket 2018. november 29-ig várjuk.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

SozialMarie Díj 2019

november 20th, 2018

Kiíró: Unruhe Magánalapítvány

Határidő: 2019.01.22

Érvényes: 2019.01.22

Tárgymutató: díj, SozialMarie

Pályázhat: Magánszemélyeknek, a civil szférának (informális csoportok, nonprofit szervezetek), az üzleti szférának, és a közszektornak

Pályázati felhívás 2019

Idén 15. alkalommal tesszük közzé a SozialMarie Díj felhívását: olyan kitüntetésre érdemes projekteket keresünk minden szektorból, melyek társadalmi kihívásokra keresnek és emelnek át gyakorlatba innovatív megoldásokat. Várjuk az innovációkat Magyarországról, Ausztriából, Csehországból, Szlovákiából és Horvátországból. 2019. május 1-én a bécsi Díjátadón széles közönség előtt tüntetünk ki 15 projektet a SozialMarie Díjjal: az első három nyertes 15 000 euró, 10 000 euró és 5000 euró díjazásban részesül, míg további 12 díjazott projektenként 2000 euró elismerést kap. További információt a SozialMarie Díjról itt talál.

„A társadalmi innováció sürgető társadalmi kihívásokra kínál megoldásokat. Új megközelítésekkel, innovatív válaszokkal szolgál és új utakat mutat. A társadalmi innováció egy korábban ismeretlen társadalmi kérdésre reflektál vagy egy már ismert problémát old meg újszerű eljárással. Az új eljárás kezdeményezője valamely érintett társadalmi csoport is lehet, de minden esetben magáévá kell tegye, részt kell vennie az alkalmazásában. A társadalmi innováció ily módon fenntartható és példaértékű megoldásokkal szolgál, amelyek másokat is ösztönöznek.”

Helyi Érték Program

november 20th, 2018

Kiíró: MOL Új Európa Alapítvány

Határidő: 2018.12.10

Érvényes: 2018.12.10

Tárgymutató: Helyi érték program

Pályázhat: azok a civil szervezetek pályázhatnak, amelyek a helyi közösségeket erősítik és egy településen vagy egy városrészben élő emberek életét, közösséggé válását, identitásának megerősödését segítik

Pályázóknak / Helyi Közösségek

A helyi közösség a társadalmi összefogás és a szolidaritás megnyilvánulásának terepe. Sokszínű tevékenységének támogatását fontosnak tartjuk. Helyi Érték Programunk támogatására azok a civil szervezetek pályázhatnak, amelyek a helyi közösségeket erősítik és egy településen vagy egy városrészben élő emberek életét, közösséggé válását, identitásának megerősödését segítik.

Helyi Érték Program

A Helyi Érték Program célja helyi civil szervezetek, kezdeményezések támogatása, amelyek a helyben élő emberek életét, közösséggé válását, identitásának megerősödését segítik, és helyi problémákra keresnek helyben adható válaszokat.

A „helyi civil szervezet” jellemzően kistérségben, egy kisebb településen vagy nagyobb települések városrészeiben működik. A helyi közösség összefogásának alapja a közös identitás és közös érdek. A helyi közösség még áttekinthető emberi kapcsolatokból áll és homogén érdekközösséget tud alkotni. A helyi közösséget több generáció alkotja.

Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ