Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Egészséges Ifjúságért – A Jövőt most írod

október 26th, 2018

egészséges ifjúságért

A nemzetközi Auchan az Ifjúságért Alapítvány 2018-ban ismét pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára – a Magyar Adományozói Fórum közreműködésével (a továbbiakban Közreműködő) – az alábbi feltételekkel:

A pályázati felhívás célja:

Az Auchan áruházak vonzáskörzetében*, nehéz helyzetben élő, 5-25 éves fiataloknak szóló projektek támogatása egészséges életmód témaköréhez kapcsolódóan:

  • egészségmegőrzés;
  • egészséges táplálkozás;
  • sport, mozgás;
  • egyéb, az egészséges életmód népszerűsítését célzó tevékenységek.

A támogató az alábbi szempontoknak is megfelelő projekteket szeretne támogatni:

  • az 5-25 éves korosztály minden tagja számára – politikai és vallási nézettől függetlenül – elérhetők;
  • az ő igényeikre építenek;
  • hosszabb távra terveznek;
  • kifejezetten új indításúak;
  • partnerségben, közösen valósulnak meg valamelyik hazai Auchan áruházzal, akként hogy a projektbe bevonják önkéntes munkában az Auchan Magyarország munkatársait.

*Az Auchan áruház vonzáskörzetében azt jelenti, hogy a pályázó székhelyének irányítószáma szerepel a kiválasztott áruházhoz rendelt irányítószám listában. A hazai Auchan áruházak térképe és a vonzáskörzetek irányítószámainak listája az Auchan az Ifjúságért Alapítvány honlapjáról (alapitvany.auchan.hu) elérhetőek.

Családok, szolgáltatók, fogyatékos emberek

október 25th, 2018

Az idén 25 éves KézenFogva Alapítvány a Flamand Kormány magyarországi delegációjával közösen konferenciát szervez érintett családok és szakemberek, szolgáltatók, szervezetek számára, CSALÁDOK ÉS SZOLGÁLTATÓK SZEREPE A FOGYATÉKOS EMBEREK JOGAINAK ÉRVÉNYESÍTÉSÉBEN címmel.

A konferencián áttekintjük a fogyatékos gyermeket nevelő családok által elérhető családtámogatási szolgáltatásokat Belgiumban és Magyarországon. A meghívott flamand szakemberek révén képet kapunk e családok helyzetéről Belgiumban, megismerhetjük az MPC-Sint Franciscus szervezet családi kapacitások megőrzése érdekében működtetett innovatív szolgáltatásait.

A KézenFogva Alapítvány stratégiai tervének és családterápiás szolgáltatásának bemutatásával e területet érintő hosszútávú terveinket, céljainkat és családokkal folytatott munkánkat ismerhetik meg.

Esemény időpontja: 2018. november 16.

Jelentkezési határidő: 2018. november 10.

Helyszín: 1092 Budapest, Ráday u. 58., 4. emelet

Szakmai fórum a fiatalok elvándorlásáról Salgótarjánban

október 25th, 2018

Az Egri Norma Alapítvány szakmai fórumot szervez Salgótarjánban, amelynek célja a fiatalok elvándorlásának okainak feltárása, annak megakadályozására kidolgozott módszerek megismerése, valamint az információcsere.

A program időpontja: 2018. október 29. (hétfő) 11- 13 óra.
Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, SITI – (Salgótarján, Erzsébet tér 4.)

Sok szeretettel várunk minden ifjúsági szakembert és érdeklődőt!

Egyszerűbben kaphatnak támogatást jövőre a civilek

október 24th, 2018

Jövőre a kisebb civil szervezeteknek kétszázezer forintos egyszerűsített támogatást vezet be a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA), a nagyobbaknál pedig összevonják a korábbi működési és szakmai célú támogatást – hangzott el Tatabányán, az Alap 2019-es változásait bemutató országos előadássorozat első állomásán.

egyszerűbben kaphatnak

A kisebb szervezetek, a közösségekért helyi szinten tenni akaró egyesületek, alapítványok pályázatai a feltételeknek megfelelve a keret kimerüléséig gyakorlatilag automatikusan évi kétszázezer forint támogatást nyerhetnek el – mondta el Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának főosztályvezetője.

Az előadó tájékoztatása szerint az egyszerűsített támogatásra csak nem országos hatókörű szervezetek pályázhatnak, amelyek két évre visszamenőleg rendelkeznek számviteli beszámolóval, és éves bevételük nem éri el az ötmillió forintot.

A nagyobb civil kezdeményezések számára korábban szakmai és működési célú pályázat létezett két külön kiírással. Jövőre a két támogatási formát egyesítik, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően kollégium dönt a pályázat sikeréről.

A Nemzeti Együttműködési Alapban kiosztható keretösszeg a személyi jövedelemadóból származó bevételek egy százalékának máshová fel nem ajánlott része. Az összeg 2018-ban 5,3 milliárd forint volt, amelyre 17 ezer civil szervezet pályázott, és közel hétezer kapott támogatást. A keret 2019-ben megközelíti a hatmilliárd forintot.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Elindult a VGYKE „szülő példa érték” programja

október 22nd, 2018

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete önérvényesítést segítő klubfoglalkozásokat tart budapesti Lámpás Klubokban. A “Szülő Példa Érték” program fókuszában a fogyatékos – látássérült vagy halmozottan sérült – gyermekeket nevelő szülők, és a látássérültként gyermeket nevelő szülők állnak.

elindult a VGYKE

Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke: kiemelt fontosságúnak tartjuk az önérvényesítést, az önérvényesítésre való felkészítést. Programunk hiánypótló jelleggel indult, a jogban kevésbé járatos személyeket megpróbáljuk eligazítani a jog útvesztőiben.

Budapesten összesen 13 kerületben működik a VGYKE szárnyai alatt Lámpás Klub. Az adott kerületben tevékenykedő civil szervezők látássérült kerületi lakosoknak nyújtanak segítséget Szülő Példa Érték programunk befogadásával és népszerűsítésével.

“Halmozottan sérült gyerekemet ápolom, kaphatok-e nyugdíjat is az ápolási díj mellett?” “Látássérültként szeretnék végrendelkezni, de hogyan?” Kérdések, melyek megválaszolása egy csésze tea mellett kellemes és hasznos. A hangulat oldott, senki sem szégyelli kérdését feltenni. Tagjaink előadás formájában ismerik meg az intézményrendszerek felépítését, barangolnak a jog labirintusában.

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft (FSZK)

További információ: http://www.vgyke.com/latasserult-vagyok/

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Humoros előadásokkal tartottak bűn- és balesetmegelőzési programot

október 22nd, 2018

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság szervezésében óvodába és idősek otthonába látogatott el Ayala.

humoros előadásokkal

A Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság programja keretében a Salgótarjáni Rendőrkapitányság szakembere és Ayala tartott bűn- és balesetmegelőzési előadást a gyermekeknek és az időseknek Salgótarjánban.

A „Két kéz két láb két keréken” elnevezésű országos program egyik célja a gyermekek figyelmének felhívása a mozgás örömére és jótékony hatására. Már kicsi gyermekkorban játékos eszközökkel el kell kezdeni az egészséges életmódra, a kultúrált és balesetmentes közlekedésre nevelést. A program keretében a Baglyasi Tagóvodába látogattak el a rendőrök a napokban, ahol Vojtkovszki Attila rendőr főtörzszászlós a kicsiknek a gyalogos és kerékpárral történő közlekedés szabályairól beszélt, valamint játékos formában ismertette egyes közúti jelzőtáblák, jelzőlámpák jelentését.

Ezt követően a rendőr a Salgótarjáni Baglyaskő Idősek Otthonában hívta fel a résztvevők figyelmét azokra az előzetes óvintézkedésekre, amelyeket saját biztonságuk érdekében megtehetnek azért, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozataivá. Ismertette a főtörzszászlós a szépkorúaknak a közlekedési szabályokon kívül a láthatóság és a passzív biztonsági rendszerek használatának fontosságát is.

A foglalkozások résztvevői „Ayala”, azaz Illés István rendőr alezredes könnyed hangvételű, humoros előadását is meghallgathatták, aki további hasznos bűn- és balesetmegelőzési tanácsokkal is szolgált.

(Forrás: www.nool.hu)

Huszonhat nógrádi alkotó mutatta be kézimunkájának gyümölcsét

október 22nd, 2018

Őszikék címmel nyílt meg minap az immár többéves múltra visszatekintő kiállítás a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában. Ez a város egyik olyan tárlatának mondható, amely rengeteg érdeklődőt vonz. A kiállításon különféle horgolásokat, hímzéseket, olajfestményeket, gobelineket, illetve horgolásokat tekinthetnek meg az érdeklődők.

– Kilencedik alkalommal vehetünk részt Őszikék vagy Tavasz virágai elnevezésű kiállításon. Az eddigi, illetve a mostani tárlat, amit közösen hoztak létre talán nem a legnagyobb, illetve a leghíresebb művészeti értékeket hordozza magában, viszont kis közösségünk számára ez a legcsodálatosabb kiállítás, hiszen az alkotók saját műveiket oszthatják meg barátaikkal, ismerőseikkel minden tavasszal és ősszel – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Dániel Zoltán, alpolgármester.

Ezt követően Fekete Lászlóné, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletének elnöke ajánlotta a tárlatot az érdeklődők figyelmébe. Megtudtuk tőle, hogy a mostani kiállításon 26 alkotó mutatja be munkáját, rengeteg új technikával találkozhatunk, amely azt sugallja, hogy az emberi kreativitásnak nincs határa.

– A tárlaton egy újdonság is látható, a kusudama, amely az origaminak az egyik változata és terápiás célból is használják – hangsúlyozta Fekete Lászlóné.

huszonhat nógrádi alkotó

Baranyi Anita, az egyik kiállító lapunknak elmondta: immár harmadik éve annak, hogy bemutatja műveit ezen a tárlaton. Ezúttal három festménye látható, amelyek az ősszel, az összebújással kapcsolatosak. Ezen, nagyközönség elé tárt művei a legkedvesebbek számára és a legfrissebb alkotásai is egyben.

Radics Noémi első kiállítóként, hat festményével jelent meg a tárlaton. A képek között megtalálható egy őszi táj, egy afrikai nő – ami a művész számára a legkedvesebb és több mint két hét fáradságos munkájába telt, amíg megalkotta –, egy csendélet, továbbá egy félig aktkép is. 2007 óta fest, továbbá minden esztendőben részt vesz Cene gál István festőtáborában.
Mind a két alkotónak szenvedélye ezen művészet, amelyet már gyermekkoruk óta folytatnak.

(Forrás: www.nool.hu)

Felhívás ifjúsági civil szervezetek támogatására

október 18th, 2018

felhívás ifjúsági

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. megbízásából a NIOK Alapítvány, valamint az Északi Támpont Egyesület támogatási felhívást hirdet ifjúsági civil szervezetek támogatására.

  1. A támogatás célja:

„Fiatalok és a környezetvédelem” témakörben olyan a fiatalokat aktívan bevonó mintaértékű, kreatív programok támogatása, melyek pozitívan hatnak a helyi közösség környezetének védelmére.

  1. A rendelkezésre álló keretösszeg

A támogatásokra rendelkezésre álló keretösszeg régiónként 1 millió forint (összesen 7 millió Ft.). A támogatási keretösszeget az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. a 2018. évi társadalmi felelősségvállalása terén a NIOK és az ÉTE szakmai közreműködésével biztosítja.

  1. A támogatás igényelhető összege és formája

A támogatás vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, melynek folyósítása egy összegben, előfinanszírozás formájában történik. A támogatáshoz önerő nem szükséges. A támogatás mértéke legalább 250 000 Ft, illetve legfeljebb 500 000 Ft.

  1. Támogatási időszak

A támogatott projektek megvalósítási ideje a 2018. december 01. és 2019. augusztus 31. közé eső időszak.

  1. A támogatottak köre

Az adott régióban székhellyel rendelkező civil szervezetek (kivéve pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek, szakszervezetek), informális csoportok (kötelezettségvállalón keresztül), amelyek:

A fehérbot Nemzetközi Napját ünnepelték

október 17th, 2018

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a fehérbot nemzetközi napján személyesen köszöntötte a százéves Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét. A köztársasági elnök a centenáriumi programsorozat fővédnökeként tette tiszteletét október 15-én az MVGYOSZ székházában szervezett ünnepségen.

a fehérbot nemzetközi napját

Ünnepi köszöntőjében Louis Braille munkásságát idézte fel: “A pontírás vak feltalálójának nem szegte kedvét, hogy olyan korban élt, amikor egyértelműen kevesebbre tartották társainál. Ő ugyanis nem érezte magát kevesebbnek. Három éven át megszállottan dolgozott tapintható írásrendszerének tökéletesítésén, mert hitte, hogy a vakok és látók egyenlősége a kommunikáció révén érhető el. Az MVGYOSZ éppen ezt szolgálja száz éve. Közös világunk akadályait emberséggel, egymásra figyelve, új segédeszközök feltalálásával és azok használatát a mindennapokban természetesnek véve tudjuk legyőzni.” Az államfő zárszóként egy Gyimesben élő látássérült prímás szavait idézte: “Nem kell látni, érezni kell!”

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrás Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára ünnepi köszöntőjében bejelentette: a kormány 150 millió forinttal támogatja az MVGYOSZ centenáriumi eseményeinek megszervezését és a műemlék székház homlokzatának felújítását.

Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ