Nógrád Megyei Civil Információs Centrum

A pécsi havihegyi mandulafa lett az év fája

október 31st, 2018

A július óta tartó online szavazás végén, több mint ezer szavazattal előzte meg a második helyen állót a pécsi mandulafa az Év Fája versenyen, melyet 2010 óta szervez meg az Ökotárs Alapítvány. Az Év Fája címet idén izgalmas küzdelem után a pécsi havi hegyi mandulafa nyerte el, 4779 szavazattal. A Hős Fa címet a Római-parti fák, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig egy óriási tölgyfa, a szebényi nagy fa kapta.

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van. Idén 35 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 12 döntőst. Ezek közül a közönség online szavazással választotta meg kedvencét július 9. és október 8. között.

Az Év Fája, a Hős Fa és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa mellett idén is minden döntőbe jutott fa oklevelet kapott a díjkiosztón. A fákra összesen 16.423 szavazat érkezett az online szavazás keretében.

Balatoni problémák civil szemmel

október 31st, 2018

A Balaton üdülőtó, belföldi és külföldi nyaralók és turisták kedvelt úticélja. A helyieknek a Balaton a legfőbb “munkáltatója”. Sajnálatos, hogy a fejlesztők és a beruházók egyre kevesebbet gondolnak arra, hogy a gazdasági célok megvalósíthatóságának alapjául a tó természeti kincsei szolgálnak. Ezért azután egyre kevesebb a nyilvánosság számára is az információ a tó sérülékenységéről, egyre kevesebbet és egyre kevesebben gondolnak a Balatont fenyegető veszélyekre.

balatoni problémák

Valódi hírek, megbízható információk kellenének ahhoz, hogy a közösség, a nyaralók és a helyiek föl tudják mérni, mit tehetnek, tehetnek-e egyáltalán valamit a Balaton természeti értékeinek védelmében. Az információk hiányairól és bizonytalanságairól a civil környezetvédők országos Koordinációs Tanácsának október 26-i heti ülésén számolt be egyesületünk.

A közvélemény kezdi elfelejteni a Balaton védendő környezeti értékeit. A Bónusz Brigád és a GKI Digital nyár végi közös Balaton-felméréséből kiderült, hogy kinek mi jut eszébe elsőre a “Balaton” szó hallatán. 89 %-nak a strandolás, 41 %-nak a vízibicikli, 31 %-nak a hattyúetetés, ám senki nem említette a természeti kincset, vagy hasonló fogalmat.

Tutoráltakat keresünk! 2018

október 30th, 2018

Tehetséges vagy? Szeretnél tehetséges fiatalok közösségéhez tartozni? Ragadd meg a lehetőséget! Legyél Te is Tutorált!

turoráltakat

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége a Tehetségek Magyarországa projekt, valamint a Nemzeti Tehetség Program keretében felhívást indít a Tutorhálózathoz való csatlakozásra.

Jelentkezési határidő: 2018. november 5.

  • A hivatalos felhívás és a jelentkezéssel kapcsolatos információk itt érhetőek el:

http://tehetseg.hu/sites/default/files/tutoralas_dokumentumai/matehetsz_felhivas_-_jelentkezes_a_tutorhalozatba_2018_1.pdf

  • Tájékoztatónk szülők számára a beválogatás folyamatáról itt érhető el:

http://tehetseg.hu/sites/default/files/tutoralas_dokumentumai/

szuloi_tajekoztato_tutoralt_bevalogata

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Az NKA közművelődés kollégiumának pályázat

október 29th, 2018

Pályázatot hirdet a közművelődés és közösségi művelődés szakmai tevékenységének támogatására az NKA Közművelődés Kollégiuma.

A Nemzeti Kulturális Alap Közművelődés Kollégiuma pályázatot hirdet a közművelődés és közösségi művelődés szakmai tevékenységének támogatására. A pályázati célok a 2019. január 1. és augusztus 31. közötti időszakban valósíthatók meg.

Pályázni a következő altémákban lehet:

  • járási, megyei, országos és nemzetközi hatókörű közművelődési nagyrendezvények, kiállítások, fesztiválok, valamint szakmai konferenciák megrendezésére;
  • amatőr művészeti, alkotó jellegű és honismereti bentlakásos táborok szakmai programjainak lebonyolítására;
  • a közművelődési intézményekben, magas színvonalon működő műhelyekben létrejött műsorok, programok, produktumok kizárólag kistelepüléseken való terjesztésének, tájolásának támogatására.

A támogatásra szánt keretösszeg 115 millió forint.

Pályázati határidő: 2018. november 12.

Bővebb információ:

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő;

I: http://www.nka.hu/palyaztatas/aktualis_palyazati_felhivasok/kozmuvelodes_181112

T: (06 1) 327-4356, (06 1) 327-4444

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Adatvédelem – GDPR civileknek

október 29th, 2018

„Adatvédelem-GDPR civileknek, készítsük el közösen az adatvédelmi szabályzatod”

Nemzeti Adatvédelmi Szövetség civil szervezetek részére támogatott adatvédelmi képzéseket indít.

A PÁLYÁZAT ELSŐ BENYÚJTÁSI HATÁRIDEJE 2018. NOVEMBER 07. (SZERDA) 24 ÓRA.

Pályázati felhívás!

A pályázat célja: Lehetőséget adni a civil szervezeteknek az EU által jogszabályi kötelezettségként előírt adatvédelmi eljárások megismerésére, jogi alapjainak áttekintésére, annak gyakorlati alkalmazására, a tanultak alapján a képzés végére az adatvédelmi szabályzat közös elkészítésére.

Erősödő Civil Közösségek 2019

október 29th, 2018

Pályázati felhívás 2019

Az emberség erejével CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány (továbbiakban Emberség Erejével Alapítvány) a Nyílt Társadalom Alapítványokkal együttműködésben, a Regionális Közösségi Központok Program keretében támogatási programot hirdet meg a dél-dunántúli régióban (Baranya, Somogy és Tolna megye) civil szerveződések, közösségek számára, mintegy 100 millió forintos keretösszeggel.

Az Emberség Erejével Alapítvány a közösség, a nyitottság, a cselekvés, az autonómia és az emberi méltóság szellemében teszi közzé az Erősödő Civil Közösségek pályázatot.

Miért van szükség az ECK támogatási programra, és mit szeretnénk elérni vele?

Hazánkban jelentős probléma a széttöredezett társadalom és a párbeszéd hiánya, ezen a közösségek erősítésével lehet változtatni. Az elmúlt években a civil kezdeményezések kiszolgáltatottabbá váltak, a civil társadalom működési problémái általánosak lettek, ami fokozottan jellemző a kisebb településekre.

A program célja a közösségek, civil szervezetek autonómiájának szélesítése, valamint helyi társadalmi problémák enyhítése. Cél az emberek és szerveződések közötti bizalom, kapcsolat és együttműködés erősítése, elsősorban a következő területek fejlesztésével:

– Részvétel – az emberek bevonása, a civil szerveződések tagságának, önkéntesi és támogatói körének bővítése

NEA 2019

október 29th, 2018

A Nógrád Megyei Civil Információs Centrum tisztelettel meghívja Önt és a civil szervezet tisztségviselőit, tagjait, érdeklődőket a „CIVIL INFO – NEA 2019” országos tájékoztató rendezvény salgótarjáni előadására, amelyet a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya munkatársai tartanak.

A rendezvény időpontja: 2018. november 7. (szerda) 17 óra
A rendezvény helyszíne: Megyeháza, Díszterem (Salgótarján, Rákóczi út 36.)

1. A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság, a Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya bemutatkozása, rövid előadás a civil területet érintő célokról, jogszabályokról – Dr. Kecskés Péter főosztályvezető, Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya

2. Tájékoztató a helyi, vagy területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatásáról, valamint a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2019-ben bevezetendő egyéb változásairól (gyakorlati bemutatóval) – Furka Ágnes, döntéstámogatási referens, Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya
Kérjük, részvételi szándékát az alábbi regisztrációs linken jelezze vissza: https://goo.gl/forms/zq42wu2WZ8ano2Mm1

Szeretettel várjuk a rendezvényen!

Egészséges étel helyi gazdáktól

október 29th, 2018

egészséges étel

Idén a Magyar Természetvédők Szövetsége is csatlakozott a nemzetközi „Good food good farming” – Egészséges étel helyi gazdáktól nemzetközi kampányhoz. A program keretében számos európai országban rendeztek akciókat 2018. október 27-én azzal a céllal, hogy az EU agrárpolitikája, az intenzív, nagyüzemi gazdálkodás helyett, a kistermelőket és a vidéki megélhetést támogassa.

A kampány keretében a Magyar Természetvédők Szövetsége partnereivel Magyarországon 8 helyszínen szervezett akciókat, ahol vásárlói tanácsadás mellett kiállításokkal, kiadványokkal, játékokkal, totóval várták az érdeklődőket.

A járókelők Budapesten, Szombathelyen, Veszprémben, Vácon, Miskolcon, Encsen, Hajdúböszörményben, Vásárosnaményban és Szegeden találkozhattak a helyi élelmiszereket népszerűsítő önkéntesekkel.

Fuss, hogy mások is túlélhessék!

október 26th, 2018

Ultrahang és mellkaskompressziós műszer beszerzésének támogatása. A futóversenyt a Magyarországi Légimentésért Alapítvány szervezi.

fuss, hogy mások

A rendezvény időpontja: 2018.10.28. vasárnap

Helyszín: Miskolci Repülőtér

A rajtcsomagok átvételre: 2018. október 27. napján, 15.00 órától 17.00 óráig,

Valamint a verseny napján 2018. október 28. napján 7.15 órától van lehetőség

Pontos cím: Miskolci Repülőtér épülete (Miskolc, Repülőtéri út 7.)

Az előnevezés lezárását követően a nevezéseket továbbra is fogadjuk a versenykiírás szerint. A szabályzatot annyiban módosítottuk, hogy lehetőséget biztosítunk helyszíni nevezésre is!

Nógrád Megyei Civil Információs Centrum