Nógrád Megyei Civil Információs Centrum

Gyermekhospice önkéntesképzés a Tábitha Házban

július 31st, 2018

gyermekhospice

Várjuk a leendő önkénteseinket a szeptemberi önkéntesképzésünkön! Gyermekhospice-ban önkéntesnek lenni különösen szép és komoly feladat, ami az elhivatottságon kívül rendszerezett tudást, felkészülést is igényel. Ezért indítjuk újra már hagyományosnak mondható képzésünket, mert egyre többen jelzik, hogy szívesen vennének részt valamilyen formában a Tábitha ház tevékenységében.

Várjuk, azokat is, akiket érdekel a gyermekhospice ellátás, segíteni szeretnék önkéntesként a gyermekhospice szervezeteket, pl. adománynyűjtésben, kommunikációs feladatokban, rendezvényszervezésben vagy adminisztrativ feladatokban, minden olyan feladatban ami nem közvetlenül a gyerekek ellátásával kapcsolatos, azaz nem “ágy melleti” munka!

Háromezer fiatalt várnak önkéntes munkára

július 31st, 2018

Háromezer fiatal élhet az önkéntes munka lehetőségével egy ötmilliárd forintos pályázati támogatásnak köszönhetően, a szakmai képzés mellett az önkénteseknek a fogadó szervezetek ingyenes nyelvtanfolyamot, illetve autóvezetői képzést biztosítanak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin elmondta: elsősorban azokat a fiatalokat szólítják meg, akiket nem vettek fel felsőfokú oktatási intézménybe, és gondolkodnak azon, hogyan töltsék el az előttük álló egy évet. Olyan 18 és 21 év közötti fiatalokat várnak, akiknek már van középiskolai végzettségük, de nincs munkaviszonyuk, nem járnak felsőoktatási intézménybe.

Reményeik szerint legalább háromezer fiatalnak kínálnak különböző országos és helyi szervezetek önkéntes lehetőségeket – közölte az államtitkár, hozzátéve, hogy a program kifejezetten a vidéki Magyarországra koncentrál.

Novák Katalin elmondta, az Önkéntesség személyre szabva című pályázat lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy az előttük álló fél, egy évet töltsék értelmesen, tartalmasan.

Több, mint csendes nyitva tartás

július 31st, 2018

több mint

Autizmusbarát vásárlás a Decathlon és az Autisták Országos Szövetségének együttműködésével. Példaértékű együttműködés kezdődött 2018. májusában a Decathlon és az Autisták Országos Szövetsége között, melynek köszönhetően nem csak csendben, hanem autizmusra felkészülten várják majd 2018. októberétől az autista vásárlókat és családjaikat.

A hazai áruházlánc nem csak a hang és fényingereket csökkenti áruházaiban, hanem vállalta, hogy az Autisták Országos Szövetségével közösen minden dolgozójával megismerteti az autizmust, az autizmusbarát vásárlás ismérveit.

“A sport öröme és jótékony hatása mindenki számára elérhető, azok számára is, akik fizikai, mentális, vagy anyagi nehézségekkel küzdenek. A Decathlon tevékenységének középpontjában a sport áll, ezzel kapcsolatban rendelkezünk szaktudással és ezáltal szeretnénk segíteni” – olvasható a Decathlon weboldalán. A Decathlon májusban az Autisták Országos Szövetségének együttműködését kérte az autizmusban érintett vásárlók és családjaik akadálymentes bevásárlásának megtervezéséhez.

Szövetségünk áttekintette a külföldi jó gyakorlatokat, elektronikus kérdőív segítségével felmérte az autista vásárlók és családjaik vásárlási szokásait. A több, mint 200 beérkezett válasz segítségével összegyűjtötte és rendszerezte azokat az információkat, melyek alapján megteremhetőek az autizmusbarát vásárlás feltételei.

Felelevenítették az emlékidézést Salgótarjánban

július 31st, 2018

A salgótarjáni Polgári Szalon és az Élhető Városért Kulturális Egyesület ünnepi megemlékezést rendezett dr. Förster Kálmán szobránál, ahol a jelenlévők közösen hajtottak fejet a megyeszékhely első polgármesterének emléke előtt.

felelevenítették

Fenyvesi Gábor, a Polgári Szalon vezetője elmondta: hat évvel ezelőtt – július 29-én, dr. Förster Kálmán születésnapján – adták át a belvárosban található emlékszobrot és az azt körülölelő parkot.

– Azt terveztük, hogy a város minden év nyarán megemlékezik majd az egykori vezető személyéről. Négy évvel ezelőtt azonban az ünnepi esemény elkezdett „kikopni” a köztudatból, s most eldöntöttük: újraélesztjük az ünnepségeket. Az önkormányzat a várossá nyilvánítás napján helyezi el a parkban a koszorúkat, azonban ez a két évforduló nem ugyanaz.

Januárban a város, míg júliusban az első polgármester születésnapját és munkásságát ünnepeljük – mondta Fenyvesi Gábor.

Hozzátette, fontos, hogy egy megyeszékhelynek legyenek saját – ehhez hasonló – kiemelt ünnepei, a múltat ugyanis őrizni kell.

(Forrás: www.nool.hu)

Már csak legális munkát szeretnének

július 31st, 2018

már csak legális

Takarítót, kutyasétáltatót, portást vagy fizikatanárt keres? És nem bánja, ha segít valakinek, akinek nemrég sikerült sok év hajléktalanság után vagy nagyon rossz lakókörülmények közül saját lakásba költöznie? Akkor akár támogathatja az adj munkát! nevű kezdeményezést.

Az Utcáról Lakásba Egyesület hajléktalan embereknek segít lakásba kerülnie úgy, hogy a leendő lakókkal együtt újítanak fel addig lakhatatlannak minősített önkormányzati bérlakásokat. Viszont ennek fenntartása sokszor nehézséget jelent az új lakóknak, mert annak ellenére, hogy sokuknak van szakmája, képesítése és szeretnének is dolgozni, nem találnak fix, legális munkahelyet, így alkalmi munkákból tartják el magukat.

Dobj a kockával és kerüld el a börtönt!

július 30th, 2018

“Kerékpárján fent ülve és ezt hajtva úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy annak csomagtartóján szállította a L. Rolandot.” – 10 ezer forint helyszíni bírság. “Nevezett személy kerékpárján úgy közlekedett, úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy az irányjelzés szabályát megszegte, nem irányjelzett.” 10 ezer forint helyszíni bírság.

Ezek az idézetek egy Észak-Kelet Magyarországi kistelepülésen rendszeresen megbírságolt szabálysértők iratanyagából származnak. Voltál már ehhez hasonló helyzetben? Úgy kanyarodtál a bringádon, hogy nem jeleztél a kezeddel? Este hazavitted a barátod a csomagtartón utazva? Megszegted a törvényt, így ha megállít a rendőr egy dobásod van: fizetsz vagy bevállalod a szabálysértési eljárást. Te mit választanál?

Ha aláírod, elismered, hogy elkövetted a szabálysértést és nem fellebbezhetsz később a bírság ellen. Sőt, ha az elmúlt 6 hónapban már volt szabálysértésed, akkor akár 70 ezer forintra is bírságolhatnak. Ügyfeleinknek ez mindennapos rutin. Így lesz börtönbüntetés abból, hogy hiányzott a bringáról a csengő, toltad a biciklit a járdán vagy a csomagtartón túlnyúló dobozt, esetleg a haverodat szállítottad. Ha valakit ugyanis megbírságolnak egy szabálysértés miatt, akkor három lehetősége van: kifizeti a bírságot, leüli a bírságot a börtönben (5000 Ft-bírságonként egy nap elzárásban), vagy ledolgozza a bírságot közérdekű munkával. A mi ügyfeleink részére, akik mélyszegénységben, nehéz körülmények között élnek, vagy sok esetben hajléktalanok, a szabálysértési bírság kifizetése komoly problémát jelent. Ilyenkor jó lehetőség lenne annak közérdekű munkára váltása- ez azonban egy bonyolult adminisztratív procedúra, melyről gyakran nem kapnak világos tájékoztatást a hatóságoktól.

Tovább emelkedik a fogyatékos embereket segítők támogatása

július 30th, 2018

Jövőre újabb 10 százalékkal emelkedik a fogyatékos embereket segítő tizenhárom nagy országos szervezet támogatása – jelentette be a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfői, 2018. július -i budapesti sajtótájékoztatóján.

Nyitrai Zsolt közölte, hogy több mint 600 ezer magyar él valamilyen fogyatékossággal. Megemlítette a mozgáskorlátozottakat, a vakokat és gyengénlátókat, az értelmi fogyatékos embereket, a siketeket és nagyothallókat, valamint az autistákat. Őket tizenhárom nagy országos fogyatékosügyi szervezet segíti, és van köztük olyan, amely több mint száz éve képviseli az érdekeiket.

A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, hogy az Országgyűlés elfogadta az érintett szervezetek megnövelt támogatására vonatkozó költségvetési javaslatot, így 2010-hez képest 2019-ben a duplájára emelkedik a nekik juttatott állami összeg. Ez rendkívül komoly előrelépés – értékelt Nyitrai Zsolt. Azt mondta, hogy a Fidesz és a kormány mindig is a párbeszédre alapozta a munkáját. Rendkívül fontosnak tartják a “hallgassuk meg egymást” elv érvényesítését – tette hozzá.

Nincs ez másként a fogyatékossággal élő emberek esetében sem. Itt lényeges a “semmit rólunk nélkülünk” elv képviselete: mindig be kell őket vonni a rájuk vonatkozó döntések meghozatalába, valamint előtte egyfajta konzultációba – nyomatékosította.

Szájról szájra terjed a rászorulókon segítő anyák híre

július 30th, 2018

A munkájuk és gyereknevelés mellett döntöttek úgy anyukák, hogy segítenek más olyan anyáknak, akik nem adhatnak meg mindent a gyereküknek, mert nehéz körülmények között élnek. A Tündérpakk Alapítvány anyukái eleinte csak gyűjtéseket szerveztek, de ma már mindenben segítenek a rászorultaknak.

szájról szájra

Munkát, lakást szereznek, ügyvédet biztosítanak, házat újítanak fel és rendeznek be, iskolát festenek, de még idős embereken is segítenek.

Munka után vagy hétvégén a Tündérpakk Alapítvány anyái telepakolják a kocsijukat zsákokkal, és a gyerekeikkel együtt útrakelnek, hogy szinte az ország bármely területére segítséget vigyenek. Az anyukákhoz rengeteg adomány és segítség érkezik magánszemélyektől és nagyobb cégektől, vállalkozásoktól egyaránt, mert tudják, hogy jó helyre kerül az adomány.

A 16. kerület egyik újonnan épített lakóparkjában találkozunk három önkéntes nővel és gyerekeikkel, Szomolányi Tímeával és lányával, Seres Barbarával és Koklács Tündével. Halkan ülünk le a konyhában beszélgetni, ugyanis az egyik önkéntes, Tünde négy éves kislánya éppen alszik. A három nő próbál csendesebben nevetgélni egymás viccein, kétség nem fér hozzá, hogy nem csak munkatársakról, hanem nagyon jó barátnőkről van szó.

Ennek a baráti társaságnak és az alapítványnak az élén Szomolányi Tímea áll, akit a tévénézők a Jön a baba! című műsorból is ismerhetnek. Az egész alapítványt Tímea fogja össze, az ő kiterjedt kapcsolathálójának köszönhetően tudnak ennyi mindenkin segíteni, ugyanis saját pénzük nincs.

Babakészítő népi iparművész lesz a díszvendég

július 30th, 2018

Az idei évben már 26. alkalommal kerül megrendezésre a Vértesszőlősi Mesterkezek kiállítás. 2018. augusztus 14-e és 20-a között ismételten a falu ügyes kezű alkotói vesznek részt, akiknek a számuk évről évre egyre gyarapszik.

babakészítő

A kiállítás ötletadója több, mint negyed évszázada Lepkó Ilona volt , mely kezdeményezés azóta is sikeresen működik a falu életében. Az első rendezvényen 1992-ben közel 40 szorgos kezű ember készült a munkáival emelni a rendezvény színvonalát. A kiállítás tárgyai igen színesek, hiszen rengeteg különböző festmény, kézimunka, baba vagy például fafaragás is érkezik évek óta a kiállításra. A szervezők büszkék a helyi kötőklub asszonyainak a bemutató darabjaira is, mivel már évek óta készülnek a szebbnél-szebb portékáikkal.

Az idei évben Marozsyné Guba Rózsa babakészítő népi iparművész lesz a művelődési ház díszvendége, aki a település több évszázados múlttal rendelkező szlovák – magyar nemzetiségi hagyományait és népviseleteit előzetesen felmérve elkészítette és bemutatja a Vértesszőlőshöz kapcsolódó népi viseleteket. Jelenleg Szlovákia jelentős népviseleteit dolgozza fel makettszerű alkotásaival.

Legyünk büszkék Nógrád megyére!

július 29th, 2018

Nógrád megye a hetedik állomása annak az országos, ingyenes tanulmányút-sorozatnak, amelyet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciuma a „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” kiemelt projekt keretében szervez. A program központi rendezvénye Salgótarjánban 2018. augusztus 1-jén kerül megrendezésre. Helyszín: József Attila Művelődési és Konferencia Központ

Kérjük a Nógrád megyei érdeklődők az ivprodukcio@gmail.com e-mail címen jelezzék a részvételi szándékukat, nevük és telefonszámuk megadásával. (További információ a 06 30 883 2092 telefonszámon kérhető.)

Program

8:15-8:50 Konferencia regisztráció – Kávé bekészítés

9:00-9:05 Konferencia előadások – Köszöntő

9:05-9:25 József Attila Művelődési és Konferencia Központ közösségfejlesztő tevékenysége –Andrássy Nóra, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft rendezvényszervező csoport vezetője

9:30-9:50 Helyi civil szervezetek szerepe a település közösségfejlesztő munkájában, Turopoli Zsolt, Tar polgármesterének előadása

9:50-10:10 Települési értékfeltárás és módszertan a helyi közösségek részvételével Máténé Kaszás Mária, az NMI Művelődési Intézet Nógrád megyei irodavezetőjének előadása

Nógrád Megyei Civil Információs Centrum