Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Gyakorlati útmutató civil szervezeteknek

február 19th, 2018

A civil szervezetek – alattuk főként az alapítványokat és egyesületeket értem – az évzárás tekintetében is több ponton eltérő jogszabályi környezettel rendelkeznek a normál cégekhez képest. Külön nehézség esetükben, hogy több törvény és rendelet is érinti mind a számvitelüket, mind pedig az egyéb évzáráshoz kapcsolódó teendőiket. Éppen ezért néha egy két feladat esetükben egyszerűen elmarad, kimarad, így talán nem hiába való, ha összefoglaljuk ezeket a tételeket, jelen cikkben inkább számviteli oldalról megközelítve a kérdést.

A civil szervezetek esetében az első és legfontosabb, hogy a 479/2016 (XII.28.) Korm. rendelet a számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámoló készítési és könyvvezetési sajátosságairól az alfája és az omegája a számvitelüknek. Ugyanakkor elmondható, hogy minden olyan kérdésben, amelyet ez a rendelet, vagy a civil törvény másként nem szabályoz, a számviteli törvény általános szabályait kell irányadónak tekinteni.

A civil szervezetek egy része továbbra is vezethet egyszeres könyvvitelt, naplófőkönyvi formában. Ezzel a választási opcióval kizárólag azok a szervezetek élhetnek, akik nem rendelkeznek közhasznú státusszal, a közhasznú státusszal rendelkező civilek kizárólagosan kettős könyvvitelt vezethetnek. Az új kormányrendelet egyértelművé tette, hogy abban az évben, amelyben a civil szervezet a közhasznú jogállását megszerezte, már kötelezően kettős könyvvitelt kell vezetnie. Természetesen a nem közhasznú jogállású szervezet is választhatja a kettős könyvvitelt.

Milliós adomány a Robot Klubtól

február 19th, 2018

1 millió forinttal járul hozzá a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt leukémiás és daganatos gyermekek gyógyulási feltételeinek javításához a ROBOT Club, az Őrzők Alapítvány közreműködésével. A támogatást az Alapítvány a kórház épületében található baba-mama szobák felújítására fordítja.

A ROBOT a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt gyermekek támogatására kezdett adománygyűjtésbe tavaly év végén. Az akció során a klub a bevételeinek egy részét a Klinika betegei számára ajánlotta föl. A kezdeményezést négy, a ROBOT színpadán fellépő zenekar is segítette.

Az átadott 1 millió forintot a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa, az Őrzők Alapítvány a kórház épületében található baba-mama szobák felújítására fordítja. A szobákban azokat a szülőket helyezik el, akik nem tudnak éjszaka a gyermekük mellett lenni, a lehetőségnek köszönhetően viszont a hosszan tartó kezelések alatt is a kicsik közelében maradhatnak.

“A gyermekek aktív gyógykezelése másfél-két évet is igénybe vesz – mondta el dr. Garami Miklós, a Gyermekklinika igazgatóhelyettese. “Mára a daganatos és leukémiás gyerekek közül 10-ből 8-at meg tudunk gyógyítani és ennek sikeréhez most a ROBOT támogatása is hozzájárul” – tette hozzá.

“A ROBOT tervei között szerepel, hogy a vendégek bevonásával, minden évben segítünk valamilyen ügyet. Reméljük, hogy ezzel felhívhatjuk az emberék figyelmét az ehhez hasonló fontos kezdeményezésekre” – mondta Papp Szabolcs társtulajdonos, a Supernem zenekar énekese.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Esély 2018 – A legjobb esélyegyenlőségi programot keressük

február 19th, 2018

Határidő: 2018. február 28.

Pályázat a fogyatékos emberek értékeinek kiemelt hangsúlyozását népszerűsítő programok tárgyi eszközeinek beszerzésére.

esély 2018

A pályázat címe és kódja: Esély 2018, EP2018

Rövid leírás: pályázat a fogyatékos emberek értékeinek kiemelt hangsúlyozását népszerűsítő programok tárgyi eszközeinek beszerzésére.

Kiíró: Értéksziget Webáruház (FKI Nonprofit Kft.).

A támogatás időtartama, szerződéskötés: 2018. április 1. és december 31. között, a szerződéskötés időpontja: 2018. március 31.

Beadási határidő: 2018. február 28.

Pályázhatnak: olyan magyarországi bejegyzésű és hazánkban tevékenykedő fogyatékos embereket segítő, legalább 5 éve működő egyesületek, alapítványok, önálló jogi személyiségű egyházi szervezetek, akik rendelkeznek legalább 1 pozitívan zárult esélyegyenlőségi programmal, saját (nem ingyenes szerveren hostolt, pl. www.sajatdomain.hu), folyamatosan frissülő weboldallal, a teljes program megvalósítása összköltségének 20%-ával.

Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ