Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Átadták a 2018-as Életműdíjat

február 13th, 2018

Ötvennégy évvel ezelőtt, 1964-ben három acélgyári fotószakkörös – Brunczel Tibor, Koós Pál és Veres Mihály – vezetésével a József Attila Művelődési Központ művészeti csoportjaként jött létre a mai Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület elődje.

Az elnök Koós Pál volt. Halálát követően, 1982-ben Homoga Józsefet választották meg vezetőnek. A minap Salgótarján díszpolgára címet kapott fotóművész a mai napig élvezi a tagság bizalmát.

A 2005-től egyesületként működő szervezet életében, sokrétű és rendkívül eredményes tevékenységében vannak évenként visszatérő mozzanatok. Ilyen például a magyar fotográfia napjáról való augusztusi megemlékezéssorozat.  Ugyancsak rangos esemény az Észak-Magyarországi Fotószemle – amelyet Borsod és Heves megyével felváltva – rendeznek meg házigazdaként. Szintén rendszeresen megtartott esemény az év eleji ünnepi közgyűlés, amely keretében megnyitnak egy kiállítást a József Attila Művelődési Központban 1970 óta működő fotógalériában. Ez évben Juhász Norbert Marokkó varázstükre című tárlatára került sor, amely sajátos – nem turisztikai – nézőpontból, realisztikusan mutatja be az észak-afrikai ország sokszínűségét, az emberek mindennapjait.

Világörökségi tanácsadás Budapesten

február 13th, 2018

világörökségi

Az UNESCO Világörökség Bizottságnál 2007 óta van folyamatosan terítéken a budapesti világörökségi helyszín (a dunai panoráma és a budai várnegyed, valamint az Andrássy út) ügye. A megoldatlan problémák kapcsán a magyar állam meghívására a minap Budapesten jártak az UNESCO világörökségi tanácsadó szervezetének, az ICOMOS-nak a szakemberei. A látogatás utolsó napján került sor a civil szervezetekkel való találkozásra.

A Budapest Világörökségéért Alapítvány elsősorban a Mátyás-templom mellett eredeti, 1903-as formájára visszaépíteni szándékozott egykori pénzügyminisztérium rekonstrukciós tervét kifogásolta, mert a kéttornyú épület magassága, tömegének túltagoltsága és homlokzatának agyondíszítettsége miatt rendkívül idegen a hitelesen középkori, barokk és klasszicista várnegyedben. Eltörpülnének és jelentéktelenné válnának mellette nemcsak az egy-kétemeletes történelmi város egyszerű házai, hanem maga a Mátyás-templom is.

A háború után épp a városképi harmónia visszaállításáért, jelentős munkával készült el a mai, leegyszerűsített homlokzat. A sem építészetileg, sem városképileg nem értékes egykori épület “műemléki helyreállítását” célul tűző projekt olyan mértékű beavatkozás lenne a vári világörökségi együttes értékviszonyaiba, amely az UNESCO Kezelési irányelveinek 172. pontja előírása szerint a Világörökség Bizottsággal való egyeztetést kíván, hogy “együtt megkeressék a kivételes, egyetemes érték megőrzését biztosító megoldást”.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Civil beszámolókhoz szükséges nyomtatványok aktualizálása

február 13th, 2018

A beszámolók benyújtásához szükséges korábbi évekre vonatkozó nyomtatványok frissített verziója, illetve a 2018. évi beszámoló elkészítéséhez szükséges nyomtatványok 2018. február 1-jétől érhetők el a Civil eljárás során alkalmazandó nyomtatványok között.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a beszámolók benyújtásához szükséges korábbi évekre vonatkozó nyomtatványok frissített verziója, illetve a 2018. évi beszámoló elkészítéséhez szükséges nyomtatványok (PK-441, PK-442) 2018. február 1-jétől érhetők el a Civil eljárás során alkalmazandó nyomtatványok között (http://birosag.hu/allampolgaroknak/civil-szervezetek/civil-nyomtatvanyok).

Elektronikus megküldés esetén 2018. január 1-jétől a beszámoló előterjeszthető a szervezet Cégkapuján keresztül is. Amennyiben meghatalmazással járnak el, felhívjuk a figyelmüket, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 325.§ (1) bekezdésének b) pontja szerint a teljes bizonyító erejű magánokiraton a tanúk nevét és lakóhelyét olvashatóan kell feltüntetni, valamint mindkét tanú aláírásával el kell látni. A meghatalmazáshoz szükséges szerkeszthető okirat sablon az alábbi oldalon érhető el (V/a. pontban): http://birosag.hu/allampolgaroknak/civil-szervezetek/okirat-sablonok

Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a beszámolók feldolgozásának gyorsítása érdekében elsősorban a fenti meghatalmazás mintát szíveskedjenek használni.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ