Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Tartalmas pihenés 2017

május 3rd, 2017

Határidő: 2017. május 10.

Az Autisták Országos Szövetsége pályázatot hirdet tagszervezetei részére autista gyermekeket és felnőtteket fogadó nyári napközbeni vagy bentlakásos tábor megszervezésének támogatásához.

A pályázat olyan programokat támogat, amelyek tehermentesítik a családokat nyári szünidőben és az autizmussal élő gyermekek és felnőttek számára speciális szükségleteiknek megfelelő időtöltést nyújt.

A pályázat célja: 2017. június 19. – augusztus 31. között megvalósuló nyári táborok pályázati rendszerben, évi egy alkalommal történő támogatása.

Pályázók köre: rendezett tagsági viszonnyal rendelkező AOSZ tagszervezetek. A rendezett tagsági viszony azt jelenti, hogy az AOSZ tagszervezete a 2017. évi tagdíját befizette.

Tervezett keretösszeg: 1 200 000 forint, mely 10 szervezet és minimum 60 fő támogatását célozza.

Pályázható összeg: Szervezetenként maximum 120.000 Ft – (személyenként maximum 20.000,- Ft) előfinanszírozott, vissza nem térítendő támogatás ítélhető meg.

Pályázat járási, megyei, országos, és nemzetközi hatókörű közművelődési és közösségi események, rendezvények valamint szakmai konferenciák megrendezésére

május 3rd, 2017

Határidő: 2017. május 08.

Az NKA Közművelődés Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

Pályázati cél: Járási, megyei, országos és nemzetközi hatókörű közművelődési és közösségi események, rendezvények valamint szakmai konferenciák megrendezése.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét: pályázni csak közművelődési tematikájú pályázatokkal lehet a 2016. évi közművelődési tevékenységet igazoló OSAP 1438 számú statisztikai jelentés internetes szállítólevelének másolata dokumentum birtokában lehet. Amennyiben a dokumentum nem kerül feltöltésre, az a pályázat érvénytelenségét jelentheti.

Pályázat kistelepülések értékmentő-értékteremtő közösségek létrehozásának és szakmai tevékenységeinek támogatására

május 3rd, 2017

Határidő:2017. május 08

Az NKA Közművelődés Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

Pályázati cél: Kétezer fő alatti magyarországi kistelepülések értékmentő-értékteremtő közösségek létrehozásának és szakmai tevékenységeinek támogatása (települési szintű kulturális értékek felkutatása, újragondolása, élményközpontú befogadásának segítése; helyi identitás erősítése; támogatásban részesülnek: alkotó és előadóművészeti, hely- és honismereti, illetve a mindennapi élet minőségét fejlesztő közösségek.)

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét: pályázni csak a 2016. évi közművelődési tevékenységet igazoló OSAP 1438 számú statisztikai jelentés internetes szállítólevelének másolata dokumentum birtokában, közművelődési tematikájú, fenti pályázati célra benyújtott pályázatokkal lehet. Amennyiben a dokumentum nem kerül feltöltésre, az a pályázat érvénytelenségét jelentheti.

Pályázat roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására

május 3rd, 2017

Határidő: 2017. május 07.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a Roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására.

A felhívás kódja: ROM-RKT-17

A támogatási igénylés benyújtásának határideje: 2017. május 07. 23:59 óra

A felhívás elektronikus úton nyújtható be az alábbi felületen 2017. április 8-tól:

https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx

A pályázat beadásához előzetes regisztráció szükséges.

Az alábbiakban elérhető a felhívás és az útmutató.

Letölthető:

Pályázati felhívás:

http://www.emet.gov.hu//_userfiles/felhivasok/palyazati_felhivas__rom_rkt_17___vegleges.pdf

Pályázati útmutató:

http://www.emet.gov.hu//_userfiles/felhivasok/palyazati_utmutato_rom_rkt_17_vegleges.pdf

(Forrás: www.nonprofit.hu)

Kiosztották a Civil Díjakat

május 3rd, 2017

2017-ben is gazdára találtak a Civil Díjak, melyeknek célja az, hogy minél több elismerést és reflektorfényt kaphassanak a kiemelkedő munkát végző civilszervezetek.

A Civil Díjat a NIOK Alapítvány azért alapította, hogy széles közönség számára is ismertebbé váljon, hogy a civilszervezetek tevékenysége mennyire fontos mindannyiunk számára, és hogy támogassuk őket munkánkkal, anyagiakkal, vagy legalább csak kiemelt figyelemmel.

kiosztották

Idén másodszor osztották ki a Civil Díjakat. 133 projekt érkezett a 7 kategóriában kiírt pályázatra. A nyertesek között található közösségi alapítvány, vidéki tanoda, mozgássérültek sportolási lehetőségével, és pozitív szemléletformálással foglalkozó szervezet, kezdeményezés is. A 7 kategória nyerteseit neves, a nonprofit és a forprofit szektort is képviselő, zsűri választotta ki. A nyolcadik díj sorsáról a döntőbe jutott projektek közül a közönség szavazott.

Civil szervezetek 2017. április 19. előtt megküldött beszámolói

május 3rd, 2017

Annak a civil szervezetnek, amely a beszámolóját 2017. április 19. napja előtt küldte meg az OBH részére, nem kell a beszámolót ismételten benyújtania.

Az OBH által frissített, valamint bővített nyomtatványverziók 2017. április 19. napjától érhetőek el a http://birosag.hu/allampolgaroknak/civil-szervezetek/civil-eljaras-soran-alkalmazando-nyomtatvanyok-okirat-sablonok menüpont alatt.

Fentiekre tekintettel annak a civil szervezetnek, amely a beszámolóját 2017. április 19. napja előtt küldte meg az OBH részére, nem kell a beszámolót ismételten benyújtania.

(Forrás: www.nonprofit.hu)

Együttműködési megállapodás a Civil Centrummal

május 3rd, 2017

Határozatlan időre szóló együttműködési megállapodást kötött az Egri Törvényszék és az egri Civil Információs Centrumot működtető Norma Alapítvány.

A megállapodás előzménye, hogy a két szerv már több alkalommal, rendszeresen szervezett egyeztetéseket, valamint közös tájékoztató rendezvényeket és 2015. októberében született is egy megállapodás, ám az tavaly lejárt.

Az újonnan kötött megállapodásban a felek vállalták, hogy kölcsönösen együttműködve végzik munkájukat és évente legalább két alkalommal – közösen – civil információs napot szerveznek. Az Egri Törvényszék részéről a civil kapcsolattartó dr. Bánhidy Erzsébet bírósági titkár.

Az együttműködésről szóló okiratot dr. Nyiri Beáta az Egri Törvényszék elnöke és Kovácsné Somogyi Mónika a CIC munkatársa írták alá.

(Forrás: www.nonprofit.hu)

A társadalmi felzárkózást segítő oktatási pályázatokat írt ki a kormány

május 3rd, 2017

Hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását segítő pályázatokat írt ki a kormány; az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében induló három projekt keretösszege összesen 8 milliárd forint – közölte a programról szóló csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán elmondta, hogy a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusban több mint 900 milliárd forint jut az EFOP pályázataira, az összeg harmadát oktatási célokra fordítja a tárca.

A miniszter hozzátette: most három olyan pályázatot írtak ki, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását célozzák, és összesen mintegy 12 ezer fiatalt érnek majd el.

SozialMarie díj magyar projekteknek

május 3rd, 2017

Hétfőn, 2017. május 1-én a bécsi ORF RadioKulturhaus-ban idén tizenharmadik alkalommal tüntettek ki 15 társadalmi hatással bíró innovatív projektet a SozialMarie díjjal. Három magyar is van köztük.

A 15.000 Eurós első díjat idén a Studio 27 – Focused on Soul cseh projekt nyerte, melyben mentális betegségekben maguk is érintett újságírók nyilvánosan foglalkoznak a betegségekhez kapcsolódó megbélyegzéssel, hogy ezáltal előmozdítsák az előítéletek leküzdését.

Az osztrák Welcome to Life projekt nyerte a 10.000 Eurós második díjat. A projekt állami gondozott fiatalokat segít 18. életévüket követően, hogy megkönnyítse felnőtté válásukat.

Az 5.000 Eurós harmadik díjat a cseh Na ovoce projekt vehette át: egy digitális térkép, melyben a biodiverzitás fenntartásáért szabadban élő gyümölcsfákat lehet regisztrálni, ezáltal segítve elfelejtett gyümölcsfajták újraélesztését, népszerűsítését.

További 12 projekt nyert 2.000 Eurós díjat Ausztriából, Magyarországról és Szlovákiából. Minden díjazottnak szívből gratulálunk!

A magyar 2.000 Eurós díjat a Budapest100, az Eleven Emlékmű – az én történelmem, a Mikor van a tetteknek ideje, ha nem ilyenkor?! és a SUHANJ! Fitness – erőt adunk nyerték el, külön gratulálunk nekik!

Az összes díjazottról szóló összefoglaló (http://www.sozialmarie.org/hu/news/5) további inspirációt kínál!

Az aktív fővédnökséget Magyarországon 2017-ben Junghaus Tímea, művészettörténész és kortárs művészeti kurátor vállalta. Május 1-én fővédnökként az Eleven Emlékmű – az én történelmem projekt támogatását választotta.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

A civil szervezetek újra együtt kampányolnak az 1%-ért

május 3rd, 2017

A MACI – Magyar Civilszervezetek kommunikációs kampány nem egy szervezet, így nem is jogosult az 1%-ra. Tehát önös érdekek nélkül tudja támogatni üzeneteivel már harmadik éve az általánosan kulcsfontosságú rendelkezésre való biztatást. Nincs általa kiemelt kedvenc szervezet, de annál inkább fontos, hogy minden rendelkezésre jogosult érezze magát megszólítva, és ajánlja fel egy számára szimpatikus szervezetnek saját személyi jövedelemadója egy százalékát 2017-ben is.

Elszántan járja változatos életútját a 2016-ban 20 éves „SZJA 1%”, vagyis a Magyarországon kifejlesztett, s azóta több ország által átvett találmány, a saját személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról való rendelkezési jog. (1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról.) Ami mindenképpen a civilek érdekeit szolgálja a kezdetek óta, a létezése ténye, illetve az ebből eredő előnyök: vagyis az egyes szervezetek számára a felajánlott összegek, melyek nagyon sok esetben kisebb társaságok fennmaradását, puszta létezésüket teszik lehetővé.

Mindezek alapján döntött úgy a MACI, hogy idén, „Az én történetem” című, civilszervezetek munkáit népszerűsítő videó kampánya (http://sziamaci.hu/az-en-tortenetem/cikkek), tavaszi sikerfilmjének főszereplőjét kéri fel együttműködésre az 1% kampányhoz is. Heléna ma a Prezinél dolgozik. Hosszú út vezette azonban a sikercégig, mondhatni, a mélységből a magasba. Ebben Helénát egy civilszervezet, a Bagázs Közhasznú Egyesület segítette. A szervezetet pedig – mások mellett – sok 1% felajánló.

Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ