Nógrád Megyei Civil Információs Centrum

Pályázat közösségi térben található falak kidekorálására

április 24th, 2017

pályázat közösségi

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület, a 2011. óta minden évben megszervezett magyarországi Let’s Colour Projekt folytatásaként 2017-ben ismét kiírja közösségi pályázatát.

Magyarország területén élő bármely közösség pályázhat, aki a környezetében lévő elszürkült, leromlott, vagy csak egyszerűen színtelen közösségi térben található beltéri falfelületet szeretné színekkel újravarázsolni. Közösségnek minősül minden magyarországi székhellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, társadalmi, civil szervezet, önkormányzat, intézmény, magánszemély(ek) vagy magánszemélyek által létrehozott ad hoc csoportosulás (különösen, de nem kizárólagosan: társasházi közösségek, lakóközösségek, polgári jogi társaságok, szomszédok, baráti közösségek) függetlenül jogi státusuktól.

A pályázatból – jogi státusától függetlenül – ki van zárva minden olyan közösség, amelynek elsődleges célja profitorientált, üzletszerű gazdasági tevékenység, továbbá nem pályázhat olyan közösség, magánszemély, amely elsődlegesen politikai tevékenységet folytat, vagy olyan közösség, amely a közvélekedés szerint elsődlegesen politikai tevékenységet folytató szervezettel áll kapcsolatban.

Pályázat elszürkült, leromlott, vagy színtelen közösségi térben található beltéri falfelület kidekorálására

április 24th, 2017

Határidő: 2017. április 30.

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület, a 2011. óta minden évben megszervezett magyarországi Let’s Colour Projekt folytatásaként 2017-ben ismét kiírja közösségi pályázatát.

Magyarország területén élő bármely közösség pályázhat, aki a környezetében lévő elszürkült, leromlott, vagy csak egyszerűen színtelen közösségi térben található beltéri falfelületet szeretné színekkel újravarázsolni. Közösségnek minősül minden magyarországi székhellyel rendelkező jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, társadalmi, civil szervezet, önkormányzat, intézmény, magánszemély(ek) vagy magánszemélyek által létrehozott ad hoc csoportosulás (különösen, de nem kizárólagosan: társasházi közösségek, lakóközösségek, polgári jogi társaságok, szomszédok, baráti közösségek) függetlenül jogi státusuktól.

A pályázatból – jogi státusától függetlenül – ki van zárva minden olyan közösség, amelynek elsődleges célja profitorientált, üzletszerű gazdasági tevékenység, továbbá nem pályázhat olyan közösség, magánszemély, amely elsődlegesen politikai tevékenységet folytat, vagy olyan közösség, amely a közvélekedés szerint elsődlegesen politikai tevékenységet folytató szervezettel áll kapcsolatban. Közösségi térben található felületnek számít minden olyan szilárd burkolatú építmény, amely az adott település, településrész, kerület stb. olyan részén helyezkedik el, vagy olyan funkciót tölt be, amely alapján a helyi közérdeklődésben számottevőnek minősül, illetve helyi szinten relatíve sokan látják/használják.

Annak érdekében, hogy a lehető legtöbb helyszínen tudjunk színt vinni a közösségek életébe, a pályázaton nem indul-hatnak azok a közösségek, amelyek az előző évek bármely pályázatán nyertesek voltak (ide értve a különdíjas, vígaszdíjas és egyéb támogatott festéseket), illetve nem nyújtható be pályázat arra az építményre (vagy az épülettel szerves egységet képező építményre), amely az előző évek nyertes pályázatain (ide értve a különdíjas, vígaszdíjas és egyéb támogatott festéseket) érintett volt.

Pályázat kistelepülések értékmentő-értékteremtő közösségek létrehozásának és szakmai tevékenységeinek támogatására

április 24th, 2017

Határidő: 2017. május 08.

Az NKA Közművelődés Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

Pályázati cél: Kétezer fő alatti magyarországi kistelepülések értékmentő-értékteremtő közösségek létrehozásának és szakmai tevékenységeinek támogatása (települési szintű kulturális értékek felkutatása, újragondolása, élményközpontú befogadásának segítése; helyi identitás erősítése; támogatásban részesülnek: alkotó és előadóművészeti, hely- és honismereti, illetve a mindennapi élet minőségét fejlesztő közösségek.)

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét: pályázni csak a 2016. évi közművelődési tevékenységet igazoló OSAP 1438 számú statisztikai jelentés internetes szállítólevelének másolata dokumentum birtokában, közművelődési tematikájú, fenti pályázati célra benyújtott pályázatokkal lehet. Amennyiben a dokumentum nem kerül feltöltésre, az a pályázat érvénytelenségét jelentheti.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: maximum 500.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 205108/107

Pályázók köre: kétezer fő alatti magyarországi településeken működő közművelődési intézmény, települési önkormányzat, közművelődési tevékenységet folytató civil szervezet, egyesület, alapítvány, amelyek közművelődési alaptevékenységet igazoló (statisztikai adatlap a 2016. évi közművelődési tevékenységről OSAP 1438) dokumentummal rendelkeznek.

Figyelem! Egy pályázó maximum egy pályázatot nyújthat be, mely több programot is tartalmazhat a megjelölt keretösszegen belül.

Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017.08.01. – 2017.12.31.

Bővbebben: www.nka.hu

(Forrás: www.nonprofit.hu)

Pályázat járási, megyei, országos, és nemzetközi hatókörű közművelődési és közösségi események, rendezvények valamint szakmai konferenciák megrendezésére

április 24th, 2017

Határidő: 2017. május 08.

Az NKA Közművelődés Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

Pályázati cél: Járási, megyei, országos és nemzetközi hatókörű közművelődési és közösségi események, rendezvények valamint szakmai konferenciák megrendezése.

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás forrása: 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről, LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Felhívjuk pályázóink figyelmét: pályázni csak közművelődési tematikájú pályázatokkal lehet a 2016. évi közművelődési tevékenységet igazoló OSAP 1438 számú statisztikai jelentés internetes szállítólevelének másolata dokumentum birtokában lehet. Amennyiben a dokumentum nem kerül feltöltésre, az a pályázat érvénytelenségét jelentheti.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 50.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: programonként 800.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 205108/108

Pályázók köre: Közművelődési alaptevékenységgel (statisztikai adatlap a 2016. évi közművelődési tevékenységről OSAP 1438) foglalkozó intézmények, önkormányzatok (települési önkormányzat abban az esetben, ha nincs alapított közművelődési intézménye), egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok és szakmai szervezetek.

Figyelem! Egy pályázó – a fentieknek megfelelően – a program megrendezőjeként egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb három program támogatására.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. szeptember 1. – 2017. december 31.

Bővebben: www.nka.hu

(Forrás: www.nonprofit.hu)

Civil szervezeti beszámolók benyújtásának határnapja

április 24th, 2017

A civil szervezet az elkészített beszámolóját, valamint közhasznúsági mellékletét köteles minden év május 31. napjáig letétbe helyezni.

A beszámolót, illetve a közhasznúsági mellékletet, az elektronikus eljárásra kötelezett szervezet elektronikusan (az ún. Ügyfélkapun keresztül), egyéb esetben papír alapon – eredetben vagy hitelesített másolatban – megküldi az Országos Bírósági Hivatal (OBH)- 1363 Budapest, Pf.24. – részére, vagy személyesen is leadhatja az OBH Országos Nyilvántartási Iroda Ügyfélszolgálati Irodájában (1055 Bp., Szalay u. 16.).

A beszámolók gyors és hatékony feldolgozása és az ügytorlódás elkerülése érdekében kérjük, hogy a beküldésnek csak egyik útját szíveskedjenek választani.

Az Országos Nyilvántartási Iroda ügyfélfogadási ideje, telefonon és személyesen:

Hétfő-Csütörtök: 9.00-16.00 óra

Péntek: 9.00-13.00 óra

Telefon:

+36-1/354-4165

+36-1/354-4115

+36-1/354-4295

Ebben az időszakban a telefonhívások száma is megnövekszik. Amennyiben munkatársaink a leterhelt telefonvonalak miatt nem elérhetőek, kérjük, hogy kérdéseiket a civilinfo@obh.birosag.hu e-mail címen tegyék fel, minden esetben választ fogunk adni.

Felhívjuk a civil szervezetek szíves figyelmét, hogy az OBH frissítette a már meglévő nyomtatványokat a korábbi évekre vonatkozó beszámolók benyújtásának megkönnyítése érdekében, valamint bővítette az alábbi nyomtatványverziókkal, hogy ezzel is segítséget nyújtson a civil szervezetek számára.

Az új nyomtatványok ezen az oldalon érhetőek el. Kérjük, hogy a problémamentes feldolgozás érdekében, amennyiben a beszámolót postai úton kívánják előterjeszteni, úgy a P jelzésű nyomtatványokat szíveskedjenek kitölteni!

(Forrás: www.nonprofit.hu)

Nógrád Megyei Civil Információs Centrum