Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

Ha jó helyen eszünk, az esőerdőt is védjük

február 13th, 2017

A környezetvédelemhez is a gyomron át vezet az út. Ma már van mód arra, hogy ne csak jókat együnk, de a jövő generációinak környezetét is védjük. Azok a vendéglátóhelyek amelyek időben felismerik ennek a trendnek a fontosságát, hosszú távra biztosíthatják, hogy foglaltak legyenek az asztalaik.

A Felelős Gasztrohősök Alapítvány 2012-es megalakulása óta közel 100 vendéglátóhelynek segített előnyt faragni a fenntartható működésből. Az éttermek, kávézók, bárok a Fenntartható Vendéglátóhely minősítés megszerzésével kommunikálhatják vendégeik felé környezetvédelmi elkötelezettségüket, és szerezhetnek új törzsvendégeket. „A minősített vendéglátóhelyeken évente körülbelül 1,5 millió ember fordul meg. Azzal, hogy a kritriumrendszerbe beépítettük a helyi alapanyagok, a bio termékek vagy éppen a húsmentes fogások kínálatát hozzájárulunk, hogy naponta több ezer embernek legyen lehetősége az egészségesebb és környezet barátabb étkezésre” – mondta Boóc Judit, a civil szervezet munkatársa.

Útmutató a nonprofit szervezetek részére – SZJA 1% fogadása

február 13th, 2017

Útmutató az 1%-os jogosultságról, a gyűjtés feltételeiről és körülményeiről, beszámolásáról.

Milyen feltételeknek kell megfelelnie annak a civil szervezetnek, amely részesülni akar az 1 %-ból?

útmutató

Szerepeljen a NAV regisztrált civil kedvezményezettek listájában! http://nav.gov.hu/nav/szja1_1/regisztralt_civil_kedvezmenyezettek_2017

A következő civil szervezetek részesülhetnek az adózók 1%-os felajánlásaiból:

  • az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény (a továbbiakban: Civil. Tv.) szerinti egyesület (kivéve a pártot, biztosító egyesületet, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetet), amelyet a bíróság a magánszemély rendelkező nyilatkozata évének első napja előtt legalább két évvel, és
  • alapítvány, közalapítvány, amelyet a magánszemély rendelkező nyilatkozata évének első napja előtt legalább két évvel vett nyilvántartásba a bíróság,

ha belföldi székhelyű és nyilatkozata szerint közhasznú tevékenységet végez, továbbá alapszabálya, alapító okirata szerint megfelel a Civil tv. 34. § (1) bekezdés d) pontja szerinti feltételnek.

Tájékoztatás a civil szervezetek éves beszámolónak benyújtásához szükséges PK-141, PK-142 nyomtatványok módosulásáról

február 13th, 2017

Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a PK-141 – egyszeres könyvvitel – és a PK-142 – kettős könyvvitel – nyomtatvány módosításra kerül.

A nyomtatványok legfrissebb, 6.4-es verziója 2017. február 15. napjától a http://birosag.hu/allampolgaroknak/civil-szervezetek/civil-nyomtatvanyok oldalon válnak elérhetővé.

(Forrás: www.birosag.hu)

Köböl Gábor előadása

február 13th, 2017

Tárogató az elméletben és gyakorlatban címmel tart előadást Köböl Gábor 2017. február 15.-én szerdán a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület szervezésében. Helyszín: Salgótarján, József Attila Művelődési és Konferencia Központ Belső klubterme. Kezdés: 14 óra

Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ