Nógrád Megyei Civil Információs Centrum

Sozialmarie 2016

november 19th, 2015

Olyan projektek jelentkezését várják, amelyek a gyakorlatban már bizonyítottak, és van jövőjük is – vagyis amelyek a pályázat benyújtásakor már értékelhető eredményeket hoztak, és lesz folytatásuk.

Határidő: 2016. január 26.

Rekord számú kulturális közfoglalkoztatottak jelentették be igényüket a partnerszervezetek

november 19th, 2015

Lezárult a IV. Kulturális Közfoglalkoztatási Program előzetes partneri regisztrációja. A beérkezett adatok szerint az ország 2098 településének 4548 szervezete összesen 13.076 főt tudna közösségi munkásként, illetve koordinátorként foglalkoztatni a 2016. március 1-jén induló, egy éven át tartó programban.

A Kulturális Közfoglalkoztatási Program első, mintaprogramként támogatott kezdeményezése 2013 novemberétől 2014. április 30-ig tartott, a II. ütem 2014. szeptember 1.–2015. február 28. között valósult meg. A jelenleg zajló, harmadik ütem 2015. március 1- jén indult, és 2016. február 29-ig tart. Az utóbbi kettőt már országos közfoglalkoztatási programként támogatta a Belügyminisztérium.

Nógrád Megyei Civil Információs Centrum