Nógrád Megyei Civil Információs Centrum

Csaknem 2500 szervezet regisztrált eddig a negyedik kulturális közfoglalkoztatási programra

november 12th, 2015

Már 2478 szervezet jelezte részvételi szándékát a 2016 márciusában kezdődő, negyedik kulturális közfoglalkozási programban; a regisztráció vasárnap zárul – közölte a program hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Hoppál Péter államtitkár. Eddig a magyarországi települések mintegy feléből, 1404 faluból és városból jelentkeztek állami, önkormányzati, egyházi és civil szervezetek, összesen 5543 fős foglalkoztatási igénnyel – tette hozzá. Mint emlékeztetett, a 2013-ban kezdődött, első kulturális közfoglalkozási programban 4000- en tudtak részt venni; a másodikban 4500, a 2015 márciusa óta zajló harmadikban pedig 6100 fő dolgozik. Eddig a résztvevők 22 százaléka kapott állásajánlatot, így a teljes közfoglalkoztatási programon belül ez az a keret, amely a legmagasabb kilépési mutatókkal bír a szabad munkaerőpiacra – hívta fel a figyelmet. 

Nógrád Megyei Civil Információs Centrum